A TranszLégzésrõl

 

MI TÖRTÉNIK?

A transzlégzés - ahogyan alkalmazom - egy rádzsa jóga meditációs technika. A nagy jóga légzést használom benne, azaz a teljes tüdő teljes átlégzését, felgyorsítva, intenzíven. Ez a hétköznapi légzésmintától eltérő légzés elétrő tudatállapotba visz, mint amit megszoktam. A megszokott tudatállapotomat, amiben élek, azt is a légzéssel állítom elő - pontosabban abban is leképezem. Ez egy olyan állapot, amit szándékosan szűken tartok, mert az emberek úgy fogadnak el, ha az érzéseim egy meghatározott amplitúdónál jobban nem engedem magamba. Az érzések amplitúdója és a légzés amplitúdója azonos - mert a légzés hordozza az érzelmek üzemanyagát, a finom energiát (prána, csí).
Mivel a hétköznapokban a légzést szűk keretek között tartom, a hétköznapi állapotom egy beszzűkült tudatállapot, amit azért szűkítettem be, hogy elfogadjon a családom, a barátaim, a társadalom. Rátanultam születésem óta. Ezt akkor látom beszűkültnek, ha épp kinyílt állapotban vagyok, és onnan gondolok, tekintek a hétköznapi állapotaimra. Ez a transzmeditációk lényege, kulcsképlete: menj el egy olyan állapotba, ami nem az, amiben most vagy, hogy onnan meglásd, hogyan vagy most, és onan dönteni tudj, hogy mit változtass, hogy olyan legyél mint ahová a transzban (kinyílásban) eljutottál. Egyébként máshogy nem tud feltűnni, hogy be vagyok szűkülve, lehetetlen meglátnom magam. Kell egy sajátélmény magamról, hogy milyen kinyíltan, addig minden duma, intellektualizálás, hiába értem meg agyilag a meditációs és szentiratokat. Igaz van az életemben egy folyamatos, csendes, szubtilis elégedetlenség érzés, amit érzek - kivéve az átmeneti örömteli pillanatokat.
A kinyílt állapotból megértem, hogy ezt a kinyíltságot vágytam, akkor is, csak nem emlékeztem rá. Sőt, ezt kerestem mindig is a bulikon, mozikban, társaságban, tévében, nyaraláskor, hobbikban - az örömöt, szeretet, békét, harmóniát, és valahogy mindig megtaláltam egy kicsit, és sosem kielégítően, teljesen. Az egész életem mintha arról szólna, hogy van a "kötelezettség" (iskola, munka, stb.) és vannak a kibúvók ez alól (szórakozás, nyaralás, "szabadságra" menés). Szerintem nagyon jó, hogy marad egy elégedetlenség bennünk, mert az az a szál, aminek ha nyomába eredünk, visszatalálunk a kinyíltságunkba, megértjük az elégedetlenségünket, és megbocsájtunk ezért magunknak, és a többieknek, akikről azt hittük, hogy az elégedetlenségünk okozói. Különben hogy tudnánk "megbocsájtani az ellenem vétkezőknek"? Irreális kérés. Akkor meg tudok bocsájtani, ha kinyílok, látok, megértek. A szeretet innét fakad, idáig csak duma.

Szóval elintéztem, hogy a hétköznapokba visszafogva, kis intenzitáskilengéshatárok közé szorítsam az érezelmi életem - ennek megfelelően a belső valóságom megélését is. Ezt a sekély, felszínes légzéssel (is) tartom így fenn. Vannak persze varációk - ha örülök felgyorsul, ha szorongok pihegősbe megy át, stb., mégis ezek egy fő határon belül történnek. Namost csinálok valamit, amivel ezt a határt átlépem, elengedem, elfoszlatom, és megnézem ki vagyok, milyen vagyok a megszokott határomon túl, akkor mikor mindent megengedek magamnak, belül, meditációban. Amikor nincs határ, pontosabban engedem odébbtolódni a határomat - általában több lépcsőben toljuk ki a határainkat, ismételt meditációkkal. Ezért a légzésemmel ezt csinálom: teljesen, teljes kapacitással, teljes erővel, teljes intenzitással. Persze fokozatosan felépítve a folyamatot, rákészüléssel. És akkor átgombolódok egy más tudatállapotba, ahol az érzelmeim mélyen élem meg, és az érzelmek, belső állapotok tudnak váltakozni. Egyébként képes vagyok percekig, órákig haragudni valakire, sőt évtizedekre is. Vagy mindig félek valakitő - szóval beállt érzelmi viszonyulásaim vannak. A transzban a kötőanyag felolvad, és szabadon váltakoznak az álalpotok. Ez gyönyörű: Tehát nem az érzelmek, állapotok szűnnek meg, hanem a fixáltságuk - az, hogy beléjük ragadtam, és hiába döntöm el "legközelebb nem", mégis akkor is, ugyanúgy. Ilyenkor megértem, hogy a most megélt állapotok az eredeti állapotaim, a lefogatlan, eredeti megélések.
Emlékezek, újra felismerem - "jé, hogy felejthettem el? Hát itt ül(t) a lelkem közepén…" Mély hála, mély szeretet, mély béke, mély fájdalom, igazi düh, reszkető félelem - és a belső énem, aki ezek közben változatlan marad. Ezt a változatlan, belső ént úgy tudom megtalálni, hogy teljesen megélem a felbukkanó állapotokat, ahogy az előbb írtam. Ugyanis ekkor, a dolog mélyén egyszercsak - hopp! - észreveszem, hogy igazából valahogy nem érint a dolog. Hirtelen az én-érzetem, vagyis az identitásom eggyel hátrébb, beljebb ugrik, miközben az érzelmem, testem, lelkem, gondolatok, stb, e felett éppen tombolnak. Ez a ciklon szeme, közepe. A ciklon közepén is mindig béke és napsütés van. Mozdulatlanság. Csak létezés. E körül zajlik minden történés. A hétköznapokban csak borult az idő, néha érzelmi kötürésekkel - zivatar. A transzban ehhez képest kibontakozik az igazi ciklon. A bolrult égen sose látszik a középpont, a napsütéses rész. Ahhoz a ciklon kell hogy kialakuljon.

 

A TRANSZ FÁZISAI

A transznak jellegzetes fázisai vannak. Az első, egy kb. 20 perces nehéz szakasz, amikor erővel tartani kell az intenzív légzést. Egy idő után ez átmegy önjáróba, akkor jutok a második szakaszba. Itt feloldódott a karakterfixáció "kötőanyaga", ami a kontrolltörekvésem, és a belső állapotok feletti lefogó, visszatartó, ellenkűzdő, kételkedő, dilemmázó, stb. dolgaimat - egyszóval a kontrollt - elengedem, észervétlenül. Tulajdonképp azzal engedem el, hogy a teljes figyelmem folyamatosan a technika pontos végzésén van, tehát nem jut időm azzal foglalkozni, hogy magam kontrolláljam. Ez egyébként a működő meditációk alapképlete szerintem.

A következő fázisban észreveszem, hogy megváltozott a testérzésem, testtudatom, a hallásom - érzékszervi tapasztalataim mások. Mély érzések, fura testi görcsök, vagy más testi történések bukkanak fel. Ezeken sorra átmegyek, üdvözölve őket és tudatosan belemenve. Ennek a módszerét tanítom meg az egyéni légzés során a légzőknek. Szerintem enélkül elakad a folyamat, vagy "spontán zötyög". Ha jól csinálom, akkor felbukkanó témáról felbukkanó témára haladok. Egy-egy téma, ha a karakter jól kiengedett, kilazult, akkor egy hormonciklusidőt követ - tehát kb. 2.5 percet. Erre kalibrálják a popdalokat is - amik kb. 3 percesek. Ez a szakasz a dolgozás szakasza, a sorsszerű felbukkanó témák fogadásának és átdolgozásának szakasza. Ilyenkor egy transzlégzéscsoporton rövid, témaidéző-támogató énekeket zenélünk.

Ezután egyszercsak egy hihetetlen mély béke száll meg, a tudatom mélyen leül, lecsendesedik. Ekkor a finom belső figyelem fázisát élem meg. Ekkor fel-felbukkan még egy-egy dolgoznivaló. Ezeken könnyű átmenni, mintha már nem kőből lennének, hanem félig olvadt vajból, ami egy kis hatásra szétfolyik. Jellegzetes ilyenkor az intenzív belső energiaáramlás érzés. Az elmélyült megérkezettség ideje ez. A szívem kinyílik. Eredeti gyermeki nyitottságomhoz és ártatlanságomhoz jutottam.
Ahogy egy dalunkban énekeljük:

"Bűn nélkül, fogantatom, keresztutam a fájdalom…"

A keresztúton átjőve ide jutok. Élő élmény, amire ez a dal-sor is illik:

"ÖsAtyán ki vagy, az Őshazában, Szent, Szent,Szent: a Te Neved!"

És megértem, ez a hely, ahová periódikusan visszatérek, "a Hely, ahová végül visszatér(sz)…"

Ez az emlékezés ideje: "Emlékezzetek! Hogy honnan jöttetek Hogy miért küldtenek Ó emlékezzetek! Megvannak a Jelek Hát emlékezzetek! Hogy emlékezzenek: Az Idő elérkezett"

Régebben ilyen énekeket is énekeltünk a légzéseken, amikor belső körösre csináltuk. Régebbi énekeink amatőr hangfelvételeit, a transzperszonális dalokat itt meg lehet hallgatni, nagyrésze vagy ezt az állapotot, belső helyet írja le, énekli körül, vagy az ide vezető utat, vagy az ezt visszafogó hatásokat - illetve ezeket egyszerre.

Ebben a szakaszban élem át a mély megértéseket. Tehát a válasz itt jön, a döntést itt hozom. A meditációt gondolati előkészítéssel kezdem. Arról korábaban írtam, hogy a hétköznapi tudatállapotomat azért tartom beszűkítve, mert az emberi kapcsolataimban, és az eköré épített cselekvéseimben (projectjeim) úgy tudok elfogadottan létezni. Közben a belső elégedetlenség és vágy hajt, hogy kiteljesedetten létezhessek.
A meditáció két dologra való: az egyik az Emlékezés, a másik a Döntés. A szúfik (dervisek) például a meditációjukat "Zikr"-nek hívják, aminek a jelentése "Emlékezés". Persze nem úgy emlékszem, hogy gondolatilag eszembe jut "ja tényleg", hanem átélem, megtapsztalom újra: "Jaaaa… Tééényleeg…" Na ilyenkor ha nem hozok döntés, hogy az életemet hogyan rendezem úgy át, hogy efelé az eredeti állapotom felé vigyen, akkor a transz után felkelve visszamegyek az életembe, és az ugyanolyan marad, mint volt. Sőt néha romlik is: most hogy tudom milyen vagyok kinyíltan, még szorongatóbb a bezártság. Egyre rosszabb, és ezért utálom magam… és a világot hogy ilyen, és ezért nekem is ilyennek kell lennem…Ezért egyre inkább vágyom a transzra, és … - ördögi kör. A drogfüggőség kialakulásának a képlete - akkor is, ha nem szó szerint drogról van szó.
Ha ez a meditációm utóhatása, akkor tehát "droggfüggő" lettem. Tehát a meditációm jó, vagy egyre jobb, az életem pedig egyre roszabb a nagy kontrasztban. Ekkor ördögi kör indul be. Ezért a meditációt érdemes életváltoztatási döntéshozatalra használni. Ekkor szerves része lesz a mindennapoknak, sőt megszentelt templom, a nagy döntéshozások ideje és helye, ami szent és sérthetetlen. Ettől javul az éltem. Beindul egy pozitív kör, ördögi kör helyett "isteni kör".

Namost hogyan lehet a meditációban Döntést hozni, azaz "választ kapni" a kérdésekre? Hiszen annyi kérdésem van, annyi probléma, apró megoldandó dolog, hogy kaphatok mindere egyszerre választ? Bízzam a sorsra, hogy "na majd a meditációban jön aminek jönnie kell". Én ilyenkor sose kaptam kézzelfogható választ, inkább csak elvi rájövéseket, amitól ha elmeséltem, akkor a státuszom nőtt az ezoterikus csoportokon, vagy más workshopokon, és az életem nem javult tőle. Vagy azt mondtam "majd biztos valahogy megváltozik tőle az életem, spontán, minek külön agyalni ezért…" Van igazi, változtató válasz. Hogy ez megjöjjön azért tenni kell még egy lépést: a meditácóra felkészülni.

A jó felkészülés a jó meditáció titka. Ezért mielőtt lefekszem, hogy nekilássak lélegezni, előtte gondolatban megfogalmazom a kérdéseimet. Na de hogyan, ha ezernyi kérdésem van? Az előkészületnek is van "titka", hogy mitől tud jó, hatásos lenni, ami valóban beindítja a válaszadást majd, a meditáció vége felé: ez az előkészület előkészülete, ami nem más, mint az egész életem. Ha az életem olyan, hogy nem szoktam tudatosan átgondolkodni a dolgaim, tudatosan dönteni, rendbeszedni, akkor ha leülök azzal, hogy "na mi a meditációm fő kérdése" - azt találom, hogy egy csomó gondolatom van, és nem tudom melyikkel kezdjem, mi a fontosabb, egy nagy káosz van bennem. Csak úgy, mint az életem. Minél tudatosabban, átgondoltabban élem az életemet, annál tudatosabb a meditáció előkészülete, és annál pontosabb, specifikusabb kérdést fogalmazok meg. Kézzelfogható, használhtó válasz olyan kérdésre jön, aminek funkciója van az életemben, azaz igazi tétje van. A sámán is azért szokott transzba menni egy törzsben, mert olyan kérdés van, aminek tétje, súlya van: beteg a ló, mit tegyünk. Elkódorgott a tehén, merre keressük. Megszállta valami Marikát, hogyan űzzük ki belőle. Stb.

Tehát ha megvan a jól megfogalmazott, az aktuális hétköznapi dolgomból eredő kérdés, akkor a tarnszlégzés vége felé, mélyen megértem a kérdést, meglátom a választ, és döntést hozok, hogy mit teszek a meditáció után, vagy mit teszek másképp. Ha egyetlen igaz, szíből jövő döntést hoztam, amit utána megtettem, és előreléptem, tanultam a megtett dolog következméyeiből, akkor a meditáció célba ért, beteljesedett, érdemes volt. Akkor követem a "belső hangot", "belső vezető"-re leltem.

 

MIKOR? HOGYAN LEHET LÉLEGEZNI?

Negyedévente tartok csoportos transzlégzést, és folyamatosan egyéni légzésvezetést. Az eddigi munkákól arra jöttem rá, hogy érdemes megtanulni egyéni vezetéssel a légzést, hogy tudd, mit csinálj, ha 10 perc után nem akarod, ellenállsz, megunod, elfáradsz, begörcsölsz, fáj, erős érzelem jön elő, vagy eddig nem tapasztalt dolgok. Hogyan kezeld a felbukkanó dolgokat, mire figyelj, stb. Ezt úgy tanítom, hogy akik megkérnek azoknak egyéni légzést vezetek, ahol ők lélegeznek, én meg végig rájuk figyelek, és közben kommunikálunk, hogy mi zajlik bennük, és aszerint adom aktuálisan az instrukciókat. Ha rutint szereztél a transzban, akkor érdemes az energiaszintet megtolni, növelni, erre jó a transzlégzés csoport, ahol az egyének energiája összeadódik, így az egyéni folyamatok is erőteljesebbek tudnak lenni. Lehet csoporttal is kezdeni, akkor van egy első, nagy energiájú löket. Úgy látom, hogy ha igazán működőre akarod csinálni a transzlégzést, és elmélyülni benne, akkor érdemes egyéni munkára is jönnöd. A válasz megjövéséhez az is hozzátartozik, hogy a testi ügyekkel már rutinosan bánok, rátanultam a transzlégzés technikájára, már nem félek belemenni, nem állok le az első görcsnél, nem szöktetem meg az energiát folyamatos hangadással, üvöltéssel, vad mozgással, stb. (ezek a menekülési útvonalak, ha az ember ellenáll), hanem megyek, bele a dolgokba. Szóval ha a jobb féltekés történéseket már a kezemben tartom, irányítani tudom, akkor van energiám, kapacitásom észrevenni a bal féltekés, kognitív történést - a testi élméyekkel összefüggő belső képeket, gondolatokat. Van egy "hátsó ráérzőke", amivel ráérzek a testi és gondolati történések párhuzamára. Szimbólumértő agyműködés, valószínű a két félteke közti átjárás nyílik meg, valósul meg ilyenkor. Az egyéni légzést főleg verbálisan, szakaszokban zenével, a csoportosat pedig főleg élő zenével, szakaszokban pedig verbálisan vezetjük.

A résztvétel semmilyen előképzettséget nem igényel. A technikát helyben tanuljuk meg.

 

KIZÁRÓ OKOK

A módszer ellenjavalt a következő esetekben: keringési problémák, szív-, ér-, és idegrendszeri problémák, tüdő problémák, pszichiátriai problémák, epilepszia, terhesség.

vissza